Nem vagyok édes szájú, így ritkán készítek gombócot, de ha rászánom magam, az mindig nagyon jól sikerül. Így tél közepén se szilva, se barack, se eper. Kaptam viszont igazi besztercei szilvalekvárt, no ebben semmi cukor nincs. Akkor hajrá!

Hat nagy krumplit héjában megfőztem, megpucoltam, és vártam, hogy kicsit kihűljön. Mert sem melegen, sem hidegen nem jó! Amikor már langyos volt, ráütöttem egy tojást, tettem bele két kanál liba zsírt, csipet sót, és annyi lisztet, hogy jól formálható tésztát kapjak. Közben odakészítettem sós vizet, hogy forrjon. Nagyi sosem nyújtotta ki a tésztát deszkán, így én sem.
Egy kanál tésztát a tenyeremben kinyomkodtam, tettem bele egy kis szilvalekvárt, majd összenyomva, megformázva, várt a fürdőre.
Ha a víz felforrt, óvatosan beleraktam a gombócokat, s amikor feljöttek a víz tetejére, egy gondolatnyi idő után kiszedtem, a már előre lepirított zsemlemorzsába, amiben jól megforgattam. Porcukorral megszórva tálaltam.