Ételek, receptek, finomságok, ötletek.

Erika stelázsija

Erika stelázsija

Tandori csirkemell, grillezett cukkini és paradicsom, fekete rizs és naan kenyér

Karantén koszt Indiából

2020. április 12. - Erika Stelázsija

Tegnap este, kettő joghurtot és két nagy evőkanál tandoori masalát összekevertem, beletettem egy nagy csirkemellet felszeletelve és a hűtőbe raktam.
Ma 20 dkg fekete rizst jó alaposan megmostam, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, majd félre tettem . Fél óra múlva, háromszor annyi vízzel feltettem főni, egy kis vöröshagyma, egy gerezd fokhagyma és kevés só társaságában. 30-40 percig főztem, időnként megkevergetve.
Közben a naan kenyérhez valókat készítettem össze, hiszen ennek is jó ha pihen egy keveset. 25 dkg lisztet, két ek. olajat, csipet sót, fél sütőport, fél joghurtot összekevertem. Később deszkán még jól meggyúrtam, majd golyókat formáltam,kis kerekekre nyújtottam és száraz serpenyőben megsütöttem, s amikor elkészült, vajjal megkentem!
Felkarikáztam a cukkinit és a paradicsomot, majd grillen megsütöttem.
Forró serpenyőben megsütöttem a csirke melleket, majd az ízesített joghurtot ráöntve, még pár percig rotyogtattam, hogy kicsit besűrűsödjön.
Amikor minden készen volt, még melegen tálaltam ezt a nagyon különleges ízű, Indiára emlékeztető ételt.

A bejegyzés trackback címe:

https://erikastelazsija.blog.hu/api/trackback/id/tr2315598528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása