Ételek, receptek, finomságok, ötletek.

Erika stelázsija

Erika stelázsija

Nyáron mentett tök, főzeléknek, krumplis krokettel

2020. január 12. - Erika Stelázsija

5 evőkanál olajon egy fél apró kockára vágott vörös hagymát megdinszteltem, majd hozzáadtam szintén apróra kockára vágva 1/2 - 1/2 zöld paprikát és paradicsomot is. Rádobtam 2 nagy csomag apróra vágott kaprot, majd a tűzről levéve egy ½ kis kanál piros paprikát. Ráöntöttem a két üveg tököt, még picit sóztam, pici cukrot tettem hozzá és felforraltam. 2dl tejfölben elkevertem 2 evőkanál lisztet és azzal behabartam. Beforralás után a krumplis krokettel tálaltam, így örököltem ezt a párosítást és a család is így szereti.

Megfőztem három krumplit, pucolás után összetörtem, kapott egy kis sót, egy tojást, három nagy kanál teljes kiőrlésű lisztet és egy kicsit hagytam állni. Addig az olaj felforrósodott, így kanalanként lisztbe mártva kroketteket formáztam és már sütöttem is.

img_4152.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erikastelazsija.blog.hu/api/trackback/id/tr4615402020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása