Ételek, receptek, finomságok, ötletek.

Erika stelázsija

Erika stelázsija


Izraeli saláta tenger gyümölcseivel

2020. július 16. - Erika Stelázsija

Gondoltam felturbózom egy cseppet az izraeli salátát, (mert, hogy most állandóan azt esszük) egy kevés olíva olajba szeleteltem két gerezd fokhagymát, aprítottam bele kevés kaprot, meglöttyintettem egy kis finom, száraz fehér borral, majd dobtam bele egy marék kagylót és rákot. A kész salira…

Tovább

Sűlt-főtt marhahús leves, grízgombóccal

Nagyon sok ételt dobunk ki világszerte. Én igyekszem mindent felhasználni, most például a bepácolt ,tegnap megsütött rostélyosról leszedett jó húsos csontot, inakat, hártyákat használtam fel a leveshez. Tepsibe tettem, 2-3 órát sütöttem 150 fokon, majd hagytam kihűlni. Ma reggel kevés hideg vízzel…

Tovább

Saláta leves rántottával

15 dkg apróra vágott szalonnát kiolvasztottam és kiszedtem a zsírból. A fele zsírban 4 tojásból rántottát készítettem, majd csíkokra vágtam. A zsír másik felében kevés lisztet kevertem, majd hozzáadtam egy nagy gerezd reszelt fokhagymát, egy kis kanál darált medvehagymát és egy nagy csokor friss…

Tovább

Csontos bőrleves, grízgaluskával (mert nem dobunk ki semmit)

Karantén koszt, maradjunk otthon

Hat darab csirke combot kicsontoztam, bőrét lefejtettem s oda tettem hideg vízbe főni. Azt tettem bele amit találtam, petrezselyem és zeller levél, babérlevél, egy darab kurkuma és gyömbér, paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma, medvehagyma, bors, sárgarépa. Amíg főtt készítettem pár grízgaluskát,…

Tovább

Kukorica leves, petrezselymes tojással

Karantén koszt, maradjunk otthon

Öt perces leves. Két liter vizet felforraltam kevés sóval, házi vegetával , majd beletettem egy 45 dkg-os mirelit kukoricát. Amíg megfőtt, 4 tojás sárgáját kikevertem 2 dl tejszínnel, majd a már kész levesbe kevertem, a hőkiegyenlítés után! Vigyázni kell, hogy ne forrjon a leves, mert különben…

Tovább

Rozmaringos burgonykrém leves, baconnal és tükörtojással

Fél kg krumplit megpucoltam, felkockáztam, sós vízben, egy szál rozmaringgal szétfőztem. Kivéve a rozmaringot, merülő turmix segítségével pépesítettem, majd kapott még két deci liter jó zsíros tejszínt. Egy serpenyőben fodrosra pirítottam a bacont, mellette sütöttem egy tükör tojást, s először a…

Tovább

Gombakrémleves grissinivel

Háromféle gombát vásároltam, 20 x20 deka csiperkét, vargányát és rókagombát. Tisztítás után mindhármat felaprítottam, majd az 5 evőkanál olíva olajon megfonnyasztott egy fej felkockázott vöröshagymához kerültek. Reszeltem még bele két gerezd fokhagymát, majd 10 perc párolás után megszórtam két…

Tovább

Zöldborsóleves, csirkemellel, grízgaluskával

Egy kg zöldborsót kifejtettem, megmostam, a megpucolt 4 db sárgarépával, 2 db zöldséggel, egy karalábéval és egy fej vöröshagymával együtt. A csirkemellet és a zöldségeket felkockáztam. Három kanál olívaolajon megdinszteltem az aprított hagymát, rátettem a csirkemellet, kifehéredésig kevergettem,…

Tovább

Joghúrtos, hideg leves nagy melegben. (6 személyre)

Egy kisebb kígyóuborkát, egy közepes sör retket, 15 dkg nagyon finom gépsonkát ( szeletelés nélkülit kell venni) egyforma, apró kockára vágtam, felkarikáztam egy csomag lila zöldhagymát, felaprítottam egy csomag kaprot, majd mindezt tálba téve, nyakon öntöttem 3 pohár natúr joghurttal és betettem a…

Tovább

Körözött, Padlizsánkrém, Zakuszka

Körözött30 dkg juhtúrót, 15 dkg puha vajat, egy nagy fej apróra vágott lila hagymát, 2 darab felkarikázott zöldhagymát, egy evőkanál mustárt, egy mokkáskanál őrölt köménymagot, egy evőkanál sűrű tejfölt, egy kávéskanál őrölt piros paprikát, két evőkanál sört, jó alaposan kikeverek, lehűtöm és már…

Tovább

Grill zöldséges kenyér

Grill zöldséges kenyér Fél kg teljes kiőrlésű kenyeret kettévágtam, a belét kanállal kikapartam. Egy piros,sárga,zöld kaliforniai paprikát négyfelé vágtam és kicsumáztam. Egy-egy darab cukkinit, padlizsánt és vöröshagymát, valamint három darab óriás mozzarellát felkarikáztam. Grill serpenyőben ,…

Tovább

Póréhagyma leves

Egyszer régen, nagyon régen, szilveszterkor sok vendégünk volt, nagyon jól érezték magukat, egyesek túl jól. Nem készültem, így a meglévő hozzávalókból kellett gyorsan valami “ frissítőt” készítenem.Volt a fagyasztóban egy feldarabolt csirke mellem, gyorsan forrásban lévő sós vízbe tettem, került…

Tovább

Tom yum, (avagy ahogy én készítem) ázsiai leves

2 liter vízben felforraltam, 4 nagy evőkanál tom yum pasztát és az alábbiakat adtam hozzá: 1/2 dl halszószt, 2 evőkanál osztrigaszószt, fél dl szójaszószt, egy nagy fej lila hagymát hatodokra darabolva, egy 10 cm-es póréhagymát felkarikázva, 3 db pak choinak először a szárát…

Tovább

Az én szoljanka levesem

Pár héttel ezelőtt Bea lányom hívott meg ebédelni. A Hold utcai piacon, egy orosz kifőzdében kötöttünk ki, ahol szoljanka levest kértünk. Ismertem az ízeit, ezért is esett rá a választásom. Én még sosem készítettem, de van egy autentikus receptem, mely eléggé macerás. Utána néztem a neten is, aztán…

Tovább
süti beállítások módosítása